fbpx Mese a kitartásról - Reichardt Aurelia

Mese a kitartásról



Augusztus 6-án fél éve, hogy belevágtam az életmódváltó programba Betty Lovro-val. Az a fantasztikus, hogy álmomban nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle.

Azt tudtam, miután eldöntöttem, hogy ha belefogok, akkor a 12 hetet becsülettel megcsinálom. A programban már benne persze éreztem, mennyi ponton el lehetne bukni, milyen sok a kísértés.

Nekem ebben az ellent állásban a karantén kifejezetten segített, mert nem tudtam “megkísértős helyekre” járni. Rendszert vitt a napjaimba. Sikerült itthon mindig azt a táplálékot magamhoz venni, ami a fogyáshoz kellett.

Volt olyan pillanat, amikor az lendített tovább, hogy ha már az én drága férjem annyit dolgozott azon, hogy elém finomabbnál finomabb ételek kerüljenek, aki már reggel a zöld turmixommal várt, azt az embert nem hagyhatom cserben. Nem dolgozhatott potyára értem, az én célomért.

Betty nem csak a 12 hét alatt volt mentorom, hanem azóta is. Coachként pontosan látom, milyen zseniális, ahogy az ember mellett áll. A fogyásomon kívül is rengeteget kaptam tőle. Pl. a természet szeretetét, egy másfajta gondolkodást. A természet szeretetének lett eredménye a fejemből kipattant ötlet, a SÉTÁLJ VELEM Programom az erdőben a privát klienseimmel.

Sokan kedvet kaptak a példámat látva, hogy életmódváltásba fogjanak. Saját bőrömön tapasztalva tudom, mennyivel egyszerűbbnek tűnik kiszállni. Ha nem is az első, de a második gödörnél. Kicsit “bűnözni”, kicsit hisztizni. Nagyon szurkolok mindenkinek, aki elkezdett együtt dolgozni Bettyvel, hogy sikerüljön elérni az áhított célt.

És elárulom, közben megtörténik egy életmódváltás is. Elborzadva nézek bizonyos ételekre. Ma már tudom, mennyit ártana a testemnek, az egészségemnek. Nem mondom, hogy nem eszem meg nyáron egy-egy fagyit például. De tudom mikor, mennyit, és ahhoz hogy alakítom a nap további táplálkozását.

Mindig tudtam, hogy ha valami mellett leteszem a voksomat, akkor kitartó vagyok. Viszont ezen az úton olyan mélységeit fedeztem fel a kitartásomnak, amire valóban nagyon büszke vagyok most.

És azt gondolom, saját, life coachingra érkező ügyfeleim szemében is hitelesebb vagyok. Hiszem, hogy ma már még inkább tudok segíteni annak, aki azt igényli.

Mindig van egy út, amin elindulunk. Néha válaszút elé kerülünk, néha mellékútra tévedünk.

Én megyek tovább a megkezdett úton. Most vagyok félúton a célhoz.

És akkor mutatom a számokat is.

  • Fél év alatt fogytam 16.2 kilót.
  • Száz felett kezdtem és ma már 8-assal kezdődik a mérleg.
  • A bőröm sehol nem lóg. Tónusos, izmos vagyok.
  • A hasam 15, a karom 4, a combom 3, a mellem 16, a derekam körtérfogata 9 centivel kevesebb.

És a folyamatos elismerésekről, dicséretekről nem is beszélek.

Örülök, hogy még jobban megismertem magam. Nagy boldogsággal tölt el, hogy szembesültem azzal, mennyire kitartó tudok lenni.

“A legnehezebb dolog mindig a döntés, a többi már csak kitartás dolga.”
(Amelia Earhart)