Istenigazából nem az számít, hogy mit kaptál meg, hanem az, hogy te mit adsz, mit nyújtasz magadból másoknak.
Reichardt Aurelia
Akit végre szeretsz, mert kívülről és belülről is olyan, amilyenre mindig is vágytál.
Ezt a programot, azért hoztuk létre, mert mindketten találkoztunk mentori munkánk során azzal a problémával, hogy lelki egészség nincs testi egészség nélkül és ugyanez fordítva is igaz.
Illetve volt, aki azért akadt el a diétája során, mert lelkileg voltak problémái és képtelen volt tovább folytatni a kúrát és inkább egy érzelmileg megnyugtató, jóleső evésbe fojtotta bánatát. Ugye ismerős az érzelmi evés? (Ez a legtöbb fogyókúra lelki buktatója.)
Vagy lelkileg azért nem tudott rendbe jönni, mert soha nem tudta elfogadni a testét. A legtöbb próbálkozása kudarcba fulladt a különböző fogyókúrák során.
További részletekAzt gondolom, nagyon ki vagyunk éhezve a személyes találkozásokra.
Biztonságban, nagy szeretettel várlak titeket (régieket és újakat)Óbudán szeptember 10-én, csütörtökön 17.30-tól 19.30-ig a Bokor utca 17. szám alatt. Ibi Kávézójában már akár vegán süteményeket is ehetünk a sok más finomság mellett.
Én viszem a megszokott, jó kis körkérdéseimet, az energiámat, nyitottságomat, szeretetemet. És persze egy remek könyvet is!!!
Hiszem, hogy pikk-pakk betelik a 18 férőhely. Érdemes igyekezni.
Fantasztikus beszélgetés várható, nagyon nagy flow-val a végén. Tanulunk egymástól. Adunk és kapunk. Nevetünk, meghatódunk. Bizalom és őszinteség van.
A foglalásodat itt tudod biztosítani a rendezvény díjának, 3000 Ft-nak a befizetésével.
Várlak sok szeretettel. Ha kérdésed van, írj bátran!
További részletekEz egy japán szó, ami erdőfürdőzést jelent és 1980-tól terjedt el, lett igen népszerű.
Tudjuk, hogy egy erdei séta mennyire megmozgatja minden érzékszervünket. Amikor szinte eggyé olvadunk a természettel, érezzük a finom légmozgást, a levelek zizegését, susogását, beszippantjuk a növények, virágok, a levegő illatát.
Halljuk a madarak énekét, a csivitelésüket. A fákból áradó energia és a belőlük szálló illóolajok megsokszorozzák energiánkat, stressztűrő képességünket, erősítik immunrendszerünket.
Mindezt a természet kínálta ezer csodát szeretném minél több emberrel megosztani, ezért egybeötvöztem a coaching szemléletű életvezetési beszélgetéssel. Megsokszorozva így ezzel ennek az utóbbinak a hatását is.
További részletek Mikor féltél legjobban életedben?
Féltél-e már attól, hogy minden összeomlik, amit eddig teremtettél?
Féltél-e már attól, hogy a párkapcsolatod egyensúlya megbillen?
Féltél-e attól, hogy rajtad kívülálló okok miatt elveszíted az egzisztenciádat?
Féltél-e a bizonytalanságtól?
Talán soha nem lehetne aktuálisabb az életvezetési előadásom címe.
Aki azt állította, hogy ő bizony nem fél, az elmúlt hónapokban ő is megismerkedett ezzel az érzéssel. Ki ezért félt, ki azért, de beette magát a mindennapjainkba.
Megtudhatod, miként vélekedem erről. Beszélni fogok arról, hogy egy adott szituációból hogyan hozd ki a legjobbat. Megtanuljuk trenírozni magunkat, hogy lehetőséget lássunk egy-egy adott helyzetben.
További részletekMit fogsz kapni a BOLDOGSÁGRA HANGOLÓ workshopon?
Szeretném, ha megváltoznának a mindennapjaid.
A gondolkodásmódodra szeretnék hatni.
Tettekre szeretnélek sarkallni.
Tekints úgy önmagadra, mint egy hangszerre!
Akár egy gitárra, akár egy hegedűre.
Ezen a hangszeren húrok vannak, amik elhangolódhatnak, a hangszer beporosodhat.
Édesapám – Gárdonyi Géza szavaival élve – igazi, Fáklya típusú tanító. Aki, ha kellett sportpályát vagy járdát épített, vagy röplabda csapatot irányított, máskor énekkart alapított és ahhoz karnagyot keresett, tehetséges tanítványainak képzőművészeti kiállítást szervezett.
Bővebben