Zavar a trágárság.
Zavar a tömegközlekedéskor hallott.
Zavar az edzőteremben hallott.
Zavar még sokszor.
De legjobban akkor zavar, ha előadótól hallom.
Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, így sok rendezvényen, képzésen veszek részt. Van alkalmam bőven megfigyelni a merítést.
Olyan, mintha sikk lenne trágár szavakat használni.
Úgy tesznek, mintha valami humorosat mondanának.
Mintha megcsiklandoznának.
Kimondják azt a bizonyos szót vagy kifejezést, csillogó szemekkel lesik a hatást, hogy jaj, de kis humorosak voltak. Utána ők maguk kacarásznak rajta, mint egy remek poénon, és várják, hogy a hallgatóság velük nevessen.
Ez általában meg is történik.
Pedig ez nem humor.
Már Görög Ibolya protokoll szakértő is megírta Summa summárum c. nagysikerű könyvében:
“Sajnos a közbeszéd félelmetesen eldurvult. Olyan szavakat mondanak, olyan mondatok hangzanak el, hogy egy jobb kocsmában már kirakták volna őket. [ …] A 90-es években erre szolgált a humor. De a humorhoz intelligencia kell, nem elég az indulat.”
Engem kifejezetten sért, ha férfi a jelenlétemben trágár kifejezéseket használ. Női mivoltomban érzem magam sértve.
Nem kocsmában vagyunk, magunk között, férfiak.
Egy magára valamit adó, és a másikat tisztelő emberhez nem méltó ez a magatartás.
Egy közönséggel szemben pedig lekezelő.
Már odáig jutottunk, hogy nők is használnak nagyon oda nem illő szavakat előadásban. Ettől gondolják, hogy a férfiak körében népszerűségre tesznek szert? Ugyan már! Ehhez jobb eszközöket is találhatnának!
Nem vagyok álszent. Nem állítom, hogy soha, egyetlen trágár szó sem hagyta el a számat. Vannak helyzetek, amikor én sem azt mondom, hogy “ebugatta”, vagy “azt a macska bajszát”, esetleg “ingyombingyom”.
De nem nyilvánosan, főleg nem tömeg előtt beszélve.
Azt jó esetben előre átgondolja, megtervezi az ember. Készül rá. És ha így van, abba ilyenfajta “jópofaság “ nem fér bele. Tisztelje meg azokat, akik őt megtisztelték a jelenlétükkel! Pénzt, időt áldoztak rá, hogy meghallgassák. Ne igénytelenséget kapjanak cserébe! Mert ez az. Igénytelenség önmagunkkal szemben.
Van egy kedves férfi ismerősöm, aki rendszeresen ad elő. Jó fél éve egy privát beszélgetés alkalmával módom volt felhívni a figyelmét, hogy ezeknek az oda nem illő szavaknak a használata méltatlan hozzá és hallgatóságához. Elkezdett figyelni rá. Egy egész napos rendezvény után, amit ő vezényelt le, és amit magam is végig ültem, odajött hozzám és megkérdezte: “na, trágár voltam?”
Az egész nap folyamán csak egyetlen egy szó volt fülemet bántó tőle. (Mástól sajnos ennél több.)
Amikor ezt megosztottam vele, büszke volt magára, ahogy én is rá.
Nemrég újra találkoztunk, beszélgettünk. Most én kérdeztem rá. Boldogan mesélte, hogy már nem is fordul elő. Nagyon jó érzéssel tudtam megölelni a beszélgetés végén.
Amúgy amikor a Johari ablakról tanultam anno, annak pont az volt az egyik sarkalatos pontja, hogy igenis hívjuk fel a figyelmét a vakfoltjára annak, aki arra fogadókész. Arra, amit ő nem is tud magáról, a másik embernek viszont szinte kiszúrja a szemét, bántja a fülét.
Szavainkkal, szóhasználatunkkal magunkat minősítjük, szerintem.
Aki pedig emberek elé kiáll, beszél, az példa. Legalábbis annak kellene lennie.